A valóságunk ott kezdődik, ahol a figyelmünk megáll

Ismeritek a BAIC márkájú autót? Én egészen addig nem, amíg egy városi rendezvényen meg nem láttam egy standot ezzel a felirattal - oda is mentem rögtön: „Mégis mi az a BAIC?”

Aztán két nappal később észrevettem, hogy a lakásunktól nagyjából 200 méterre van egy autószalonjuk. Pedig valószínűleg már hónapok óta ott volt - csak addig fel sem tűnt. Majd munkába menet, a piros lámpánál is felbukkant egy BAIC-reklám. Biztos pont aznap tették ki… ;)

Vagy ki érezte már a saját autóvásárlása után, hogy: „Jajj, hát itt is egy Hyundai… és ott is egy!” Ugye milyen érdekes, hogy azokból a dolgokból, amiket addig szinte észre sem vettünk, hirtelen mintha mindenhol ott lennének?

Az agyunk nap mint nap elképesztő mennyiségű ingerrel találkozik: hangok, színek, emberek, gondolatok, érzések, reklámok, emlékek. Ha mindezt egyszerre próbálnánk tudatosan feldolgozni, gyorsan túlterhelődne az idegrendszerünk és a figyelmünk. Éppen ezért folyamatosan szűr: kiválasztja, mire irányítsuk a figyelmünket, és mi maradjon a háttérben. Ezt nevezzük szelektív figyelemnek.

Amire fókuszálunk, abból hirtelen többet kezdünk észrevenni. Nem azért, mert az adott dolog megszaporodott körülöttünk, hanem mert az agyunk fontosságot rendel hozzá. És ez nemcsak tárgyakra vagy márkákra igaz, hanem a bennünk rejlő gondolatainkra és érzéseinkre is.

A figyelem irányt ad az életnek.

Ha folyamatosan a hibáinkra figyelünk, egyre több bizonyítékot találunk arra, hogy „nem vagyunk elég jók”, hogy minden nehéz és nyomasztó. De amikor elkezdjük észrevenni azt is, ami működik, ami támogat, ami örömet vagy biztonságot ad - ezek is egyre nagyobb teret kapnak bennünk. Amire tartósan figyelmet adunk, az belül is egyre hangsúlyosabbá válik.

A kérdés sokszor nem az, hogy mi van jelen az életünkben - hanem az, hogy minek adunk teret a figyelmünkkel nap mint nap. Talán ezért is fontos időnként megállni és feltenni a kérdést: Mire fókuszálok mostanában igazán? És ez az irány inkább épít, vagy inkább kimerít engem?

Fontos azonban: mindez nem arról szól, hogy mindig a „jóra” kellene fókuszálnunk. Ugyanilyen fontos helye van annak is, hogy észrevegyük, ha valami hiányzik, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, vagy ha valamire mélyebben vágyunk. Ezek az élmények is fontos üzenetet hordoznak.

A kérdés az egyensúlyban rejlik. Merre billen a mérleg?

A negatív érzéseket sem érdemes elnyomni vagy azonnal „felülírni” pozitív gondolatokkal - az érzések megélése, felismerése és feldolgozása elengedhetetlen része az önismereti folyamatnak. És amit most nehezebbnek, „súlyosabbnak” érzek, azt tudom-e idővel úgy átalakítani, hogy ne csak teher legyen, hanem tanítás, erőforrás és belső stabilitás is?

Mert nem minden arról szól, hogy mit teszünk „pozitívvá”, hanem arról is, hogy mit tudunk integrálni, megérteni és magunkkal vinni úgy, hogy végül bennünket erősítsen és formáljon.

És a te belső mérleged merre billen most?